2012-06-11 23:30:06
Neofita
A szombati napon a várakozásoknak megfelelően az ország több pontján kialakultak szupercellák. Sokaknak sikerült is aznap bámulatos struktúrájú fenevadakat fotózni. S habár Tószeg környékén a látvány azokhoz képest jóval visszafogottabb volt, de úgy gondolom még így is mindenképp szemet gyönyörködtető. Legalább is nekem nagyon tetszett! :)
Késő délutánra vártam az események beindulását, és azt is...
2012-06-11 23:15:15
zsuzzzs
Kedd óta ettem a kefét, hogy vajon mi lesz hétvégén, hiszen lent leszek Békés megyében, szombaton konkrétan Erdélyben, és a paraméterek elég szép dolgokat ígértek mind szombat, mind vasárnap estére. Ahogy közeledtek a napok, egyre inkább próbálkoztam egy csapatot összeállítani VAGY becsatlakozni valahova vasárnap délutánra. A dolgot nehezítette, hogy Gyulától 30 km-re északkeletre, a román...
2012-06-06 22:52:28
Rogergirl
Először is azzal kezdeném, hogy jelenleg is keményen kellene készülnöm az államvizsgára, de eme beszámoló megírása valahogy jobban lázba hozott.
Tehát számomra ez a nap idénykezdetnek is tekinthető egyben, mert egyetlen "épkézláb" zivatart sem sikerült eddig megfigyelnem. Néha olyan érzésem van, hogy kerülnek engem, ugyanis többször is voltak már komolyabb előrejelzések zivatarokra vonatkozóan,...
2012-06-06 21:35:50
gbond
A hétfői nap végre egy olyan időjárási helyzettel örvendeztetett meg minket, amire már én is azt mondtam, hogy megéri elmenni vihart vadászni. Legutoljára 2010 augusztusában voltam vadászaton, így ki voltam már éhezve egy kis action-re. Gyorsan szabaddá is tettem magamat délelőtt, bár a komfortérzetemet egy megfázás próbálta szüntelenül lejjebb vinni, nem akadályozott meg abban, hogy én is...
2012-06-05 23:41:26
Neofita
2012.06.04 -én, az idei év talán legígéretesebb helyzete kezdett körvonalazódni. Szerencsére úgy nézett ki, mifelénk nem fog túl korán kezdődni a műsor, így leginkább azon filóztam, fogok-e tudni még nappali felhőfotókat is készíteni, vagy marad az esti villámfotózás. Sőt, mivel MKR -ről beszélünk, ez utóbbiban sem lehettem teljesen biztos, hiszen, gyakran a főműsorszámot megelőző csepergő vagy...
2012-06-05 20:53:56
devilstorm21
Bár most a beszámolók többsége mind a délnyugatról érkező MKR-ről és az abba beágyazódott szupercellákról szól, érdemes néhány szót ejteni az északkeleti végekről is.
Azt nyugodtan állíthatom, hogy a nap fénypontja nem az a bő 300 km-es vadászat volt, melynek keretében két viharvadász kollegával (Dom és Tornádó a tavon) jártam be a Felvidék keleti tájait, ahol nagy bánatunkra még az arcunkaba...
2012-06-05 12:31:07
kaLman
A hétfői nap Skyshooter Viktorral beadott adrenalin-injekciójának hatóanyagai és mellékhatásai a következők voltak:
- 500 km levezetett kilométer (Budapest-Siófok-Tamási-Bonyhád-Bátaszék-Jánoshalma-Kecel-Kecskemét-Budapest)
- eszméletlenül elnyírt, majd szépen bedurranó felhők a délről közeledő rendszer előtt
- hallgatni Flooék eksztázisos ordibálását a telefonba a déli rendszer alól
-...
2012-06-04 23:24:27
kovkor
Elöljáróban annyit szeretnék leszögezni, hogy hiába vagyok oszlopos tagja a Szupercella.hu-nak, szakmai részletekbe menő, iskolákban tananyagként bemutatható és szakdolgozat témájának választható anyagot ne várjatok tőlem :)
Maradok a programozásnál, ha már ahhoz értek valamennyit, a szakmát meghagyom a képzett vadászoknak, de azért én is útrakelek ha a helyzet úgy hozza, és talán egy-két...
2012-05-31 19:20:10
Zivipötty
A 2012-es év megfigyelőhelyemen, Egyházasrádócon meglehetősen gyengén indult konvektív szempontból, de május utolsó napjaiban a légkör - talán szülinapi ajándékként - igazi zivataros idővel örvendeztetett meg. A konvektív paraméterek mind 30-ára, mind 31-ére bíztatóak voltak, és végül mindkét napon előfordultak látványosabb zivatarok a térségben.
30-án a nedves, labilis levegőben már a késő...
2012-05-24 17:58:29
Abed
Mielőtt belekezdenék a 2012.05.23-i események leírásába, engedjétek meg, hogy pár szóban bemutatkozzam, mivel nem valószínű, hogy bárki is ismerne ezen az oldalon. A nevem Molnár Vilmos. 38 éves vagyok. Jelenleg Hajdúböszörmény -Zelemérben élek. Zelemér a 35. főút mellett, Debrecen és Hajdúböszörmény között fél úton, Bodaszőlő irányában található. Hajdúböszörmény része és attól 5km távolságban,...