MICImACK0

1983-ban születtem időzítős távkioldóval a kezemben, óvodában timelapse volt a jelem. Gyerekkorom óta csodálattal figyelem az időjárási jeleségeket.
Kezdetben nagy élvezettel figyeltem a tévében, és rádióban elhangzó időjárás jelentéseket, de a mai napig nem tudom mi az a hajóvonta, és hogy miért tilos a találkozásuk :)
Az első meteorológia ismereteimet a "Tudománytár gyermekeknek - Az időjárás" című kiadványból szereztem. 
Gyorsított felvételek készítésével előszőr egy 640*480-as felbontású webkamerával kísérleteztem a szobám ablakából.  
Remekül nyomon tudtam követni a felhők növekedés, vonulását. Kellően sok nejlont és celluxot alkalmazva akár a frontok betörését is. :)

Első fényképezőm egy HP Photosmart M407-es gép volt. Buta volt mint a kő, és rengeteg éjszakai villámról maradtam le a kikapcsolhatatlan hosszú záridős zajcsökkentés miatt. 
Fájdalmas lecke volt, ma már csak olyan gépet veszek amiben ez kikapcsolható. A fényképező 2006.08.20.-án a budapesti tüzijátékot elmosó szupercella alatt adta be végleg a kulcsot, beázott :)

Első viharvadászatomon 2007 májusásban vettem részt, ekkor született meg Storman mondása, melyet gyaran szoktam idézni "Innen is látjuk, hogy semmit nem látunk": Youtube link: https://www.youtube.com/watch?v=fC7byagMGvw
A vadászatra már az új fényképezőmmel mentem: Canon A60. Sajnos a gépen nem volt kivezetés távkioldóhoz, így forrasztottam 2 vezetéket a kioldó gomb lábaira, és kivezettem a gépből.
Ezzel megszületett az első hordozható, timelapse képes fényképezőm. Az időzítőt az én istrukcióim alapján lett megépítve, 2007 júniusára készült el.
Az első komolyabb bevetésre 2007.06.22.-én került sor, amikor Bécs felől az északi határt súrolva egy masszív szupercella érte el hazánkat. Esztergomnál a Duna partján kaptuk el a cellát.
A helyzet viszonylag komoly volt, az ESTOFEX 3-as frissítést adott ki a helyzetre délután: http://www.estofex.org/cgi-bin/polygon/showforecast.cgi?text=yes&fcstfil...

A következő néhány évben Pilisvörösváron a város széli földekről, vagy otthon a teraszról készítettem a gyorsított felvételeket.
2011-ben vettem meg az első autómat, a szezon végén vetettem bele ismét magamat a viharvadászatba. Az első komolyabb utam Szlovéniáig vezetett Zsuzzs, és Storman társaságában: http://szupercella.hu/node/1159

A 2012-es szezon óta aktív vagyok, minden évben elindulok vadászatra legalább évente néhány alkalommal.
2014-ben Adaz, Gbond, és Storman társaságában részt vettem egy 5 napos Észak-olaszországi viharvadász túrán. Rengeteg szép emlékkel, és sok tapasztalattal tértem haza.
Itt tanultam meg, hogy mennyire fontos a tartalék gép. A fő fényképezőn az időzítő kábelét az első napon a második használatnál téptem szét :) Szerencsére volt tartalék...

Jelenlegi felszerelésem:

Samsung NX Mini + 9-27mm objektív
- ekv. 24-77mm
- 4 órás folyamatos üzem 1 akkuról
- 1"-os érzékelő (kompakt gépeknél nagyobb)
- Kis méret

Samsung NX-30
* 18-55mm alap objektív
* 12-24mm objektív
- Beépített időzítővel rendelkezik, nem kell hozzá kábeles időzítő
- USB kábelen működés közben tölthető, így egy egszerű Powerbank segítségével folyamatosan üzemeltethető. (pl. éjszakai villámfotózás)

Sony NEX-3N
* 18-55 alap objektív
* 16mm F2.8 objektív
* 12mm F2.0 objektív

Gitup Git2 akciókamera
- Széles látószög, akár 4:3-as képaránnyal is. 
- Remekül működő "gyro" stabilizátorral rendelkezik. Az autós felvételeknél nem remeg a kép a kátyús utakon.
- Tud gyorsított felvételt készíteni. 200ms-os időközzel akár egy teljes viharvadászat ráfér a kártyára. Vágás után gyorsítás, és komolyabb utómunka nélkül is használhatók a videók.
- Tud hosszú záridős RAW fotósorozatot menteni, így akár ezzel is készíthető éjszakai villámfotó.
- Powerbankról, vagy szivargyújtóról folyamatosan üzemeltethető.
 

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat