Továbbra is délnyugat (és északkelet?)

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
szombat, július 22, 2023 - 23:59

Időjárásunkat továbbra is a közelünkben húzódó, de fokozatosan gyengülő frontálzóna alakítja. Az ország nagyobb részén északnyugat felől már stabilizálódik a légkör, ám a nyugati és déli területeken, illetve nagyobb bizonytalanság mellett északkeleten még előfordulhatnak heves zivatarok. Emiatt 1-es fokozatú előrejelzést adunk ki.

 

Részletezve:

 

A tegnap érkezett hidegfront talaj közeli része immár tőlünk délre került és egyre inkább legyengül, ám az Alpoknál még megmaradt egy melegfront jellegű hullámvetés (mely inkább csak az ekvipotenciális hőmérséklet mezőben mutatkozik meg), míg északkeleten a szokásos front mögötti összeáramlás lesz jelen. A modellek viszonylagos egyetértésben 500-1500 J/kg közötti CAPE-pel számolnak az ország délnyugati és északkeleti részére, utóbbi területen a magasabb értékekkel, miközben a 0-6 km-es szélnyírás eleinte továbbra is 20 m/s körül alakul, de este észak felől átmenetileg lecsökken, ahogy a magassági áramlás erősebb zónája kissé délebbre helyeződik. A nedvességi viszonyok északkeleten meglehetősen bizonytalanná tehetik az eseményeket, mivel több szinten is jelentősebb kiszáradás látható a modellekben. A konvergencia és az orográfia támogatásával azonban kialakulhat egy-egy zivatar, melyek, ha tartósabban fenn tudnak maradni, szupercellává fejlődhetnek, és a száraz környezetben okozhatnak heves légzuhatagokat (2-4 cm-es jég és 90-100 km/h körüli széllökések), bár a modellek egy részénél ez a forgatókönyv már inkább a Kárpátok térségébe korlátozódna. Délnyugaton a nedvességi viszonyok sokkal kedvezőbbek, ám ott markánsabb összeáramlás inkább az osztrák, szlovén és horvát területeken lehet jelen (ahol egyébként a labilitás is nagyobb lesz). Emiatt várhatóan a szomszédos országokban indulnak majd meg az események a délután derekán - illetve ott is várhatóak a legintenzívebb cellák -, és a nyugati, délnyugati határainkat már nagy eséllyel rendszerbe szerveződve érhetik el a zivatarok. Főként a Szombathely-Pécs vonaltól délnyugatra azonban besodródhatnak beágyazott szupercellás gócok, akár bow echo-s jelleggel, melyeket szintén 2-4 cm-es jég és 90-110 km/h közötti széllökések kísérhetnek. A nagyobb nedvesség (30 mm körüli kihullható víz) okán a nyugati-délnyugati területeken (Őrség, zalai-somogyi dombvidék, Mecsek térsége) felhőszakadás is előfordulhat (20-40 mm csapadék rövid idő alatt), a gyors cellaáthelyeződés és az esetleges zivatarrendszer várhatóan észak-déli kiterjedésére merőleges nyugat-kelet irányú mozgás azonban a villámárvíz esélyét minimalizálja. A zivatarrendszer kelet felé haladva az egyre stabilisabb, szárazabb légtömegbe érve este várhatóan gyorsan gyengül majd, ám eleinte - éppen a száraz levegő hatására - még ennek ellenére is okozhat viharos, erősen viharos (60-90 km/h körüli) széllökéseket. Az éjféli órákra várhatóan megszűnnek a zivatarok az országban.

Zárszóként megjegyezzük, hogy bár a szignifikáns heves események (5 cm-t elérő jégátmérő és 120 km/h-t elérő széllökés) valószínűsége az előző napokhoz képest jóval visszafogottabb labilitási viszonyok miatt ezúttal már csekély, főként északkeleten egy erősebb szupercellás verzió bekövetkezése esetén nem zárható ki teljesen, délnyugaton pedig valószínűleg ismét a szlovén és horvát területeken lehetnek majd ilyen kaliberű zivatarok. Így aki esetleg ezeken a területeken tervez viharvadászatot, az mindenképpen legyen kellően elővigyázatos!

Summary: 

We issued a Caegory 1 forecast due to the possibility of large hail (2-4 cm) and severe wind gusts (80-110 km/h) mainly on the southwestern and with higher uncertainty on the northeastern parts of Hungary.

Mezós tornádó?: 
mezós tornádó nem várható - T0
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó nem várható - T0
Villám árvíz?: 
Nem várható
MKR?: 
Várható
Bow echo?: 
Várható
Szupercella?: 
Várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Nem várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Nem várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat