Pénteki hidegfront, akár szignifikáns heves eseményekkel

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
péntek, július 9, 2021 - 23:59

Pénteken egy hidegfront alakítja hazánk időjárását, mely a front előtti forró, még szárazabb légtömegre rácsúszva magában hordozza heves, néhol akár szignifikáns heves események (nagy méretű jég, erősen viharos széllökések) esélyét. Emellett főként az ország középső részén valószínűsíthető egy kiterjedtebb zivatarrendszer (MKR) kialakulása, mely helyenként felhőszakadásokat is okozhat. Mindezek miatt összességében indokoltnak látszik a 2-es fokozat kiadása.

 

Részletezve:

Pénteken nyugat felől egy hidegfront érkezik, melynek talaj közeli része reggel már eléri az ország északnyugati-nyugati negyedét, ott azonban rövid időre hullámot vet, és csak a délutáni órákban lódul meg kelet felé. A front előterében és a mentén egy meleg, nedves szállítószalag (MNSZ) is fölénk húzódik. A front mögött Nyugat-Európa felett egy magassági teknő helyezkedik el, melynek előoldala átmenetileg szintén érinti hazánkat. Ez által a Duna vonalától nyugatra a magasban megerősödik a délies áramlás, mely jelentősebb, 15-30 m/s-os szélnyírást eredményez a Dunántúlon és a Duna mentén. A délután második felétől ugyanakkor itt is gyengülni kezd a nyírás a teknő távolodásával és a magassági szél csökkenésével, így bár a szélnyírás mértéke estig nem változik számottevően, az egyre inkább az alacsonyabb szintekre korlátozódik, és a hidegfront szélfordulása váltja ki. A modellek alapján a front előterében elegendően nagy labilitás (ECMWF: 1500-2500 J/kg, GFS: 1000-1500 J/kg CAPE) halmozódik fel a déli órákra, mely a talajfront meglódulásával északnyugaton, nyugaton gyorsan lecsökken, míg az ország középső és keleti részén délután is kitart (a csapadék érkeztéig). A CAPE a jégnövekedési zónában is jelentősebbnek ígérkezik, illetve különösen a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon magas lesz a DCAPE és a delta-Theta-E értéke is, mely a leáramlások erősségére utal. Megemlítendő továbbá, hogy az MNSZ és a front mentén is érkeznek fölénk DNy felől kisebb örvényességi mezők, melyek elősegíthetik a konvektív gócok kialakulását.

Az MNSZ és a front összjátékaként a Dunántúlon helyenként - nagyobb eséllyel északnyugaton, nyugaton - már az éjszakai, reggeli órákban számíthatunk záporokra, zivatarokra, és a tájegység északi részét akár egy szervezettebb zivatartömb is érintheti - melynek nagyobb része Ausztria északkeleti és a Felvidék nyugati részén haladhat el. Ezekből a zivatarokból heves esemény még kevésbé valószínű, de amennyiben egy-egy erősebb, akár szupercellás góc érinti az országot, abból nem zárható ki 2 cm körüli jégátmérő. A délelőtti órákban átmenetileg gyengülni látszik a zivatarhajlam, délután azonban az ország középső részén, az akkor odaérkező frontszakasz mentén várhatóan egyre többfelé alakulnak ki zivatarok. Ezek nagy eséllyel egy észak-dél irányban elnyúló rendszerré (MKR) állhatnak össze, melynek kezdetben mind a nyugati, mind a keleti élén előfordulhatnak hevesebb zivatargócok, később azonban egyre inkább a keleti oldal marad aktív, és maga a zivatarrendszer is fokozatosan kelet, északkelet felé helyeződik át. A korábban említett nyírási viszonyok miatt elsősorban a rendszer kezdeti időszakában, a Dunántúl keleti harmadán és Duna mentén szupercellák is kialakulhatnak, eleinte átmenetileg akár izoláltan is, de inkább a rendszerbe ágyazva, melyek bow echo-s jelleget is ölthetnek. Mivel a front és a zivatarzóna a front előtti forró és alacsonyszinten meglehetősen száraz légrétegre fut rá, így az MKR keleti éle mentén akár nagy területen is előfordulhatnak 90-100 km/h körüli széllökések. Az erősebb cellákból, légzuhatagokból szignifikáns heves, 120 km/h-t elérő vagy meghaladó széllökés sem zárható ki, illetve ilyen gócokat szignifikáns, 5 cm körüli átmérőjű jégeső is kísérhet. Ezek utóbbiakra legnagyobb esély kezdetben a Dunántúl keleti részén és a Duna mentén, majd a Duna-Tisza közén és a Tisza mentén látszik. Megjegyzendő azonban, hogy a zivatarzóna helyzetét illetően kissé nagyobb a bizonytalanság a modellek között, némelyik alapján a dunántúli térség akár teljesen kimaradhat belőle. Az erősebb cellákból helyenként felhőszakadás is előfordulhat, és bár a viszonylag gyors áramlás önmagában nem támogatja, de ahol egymás után több góc is átvonul, előfordulhat villámárvíz vagy átmeneti helyi elöntés. A front mentén fellépő nagyobb mértékű alacsonyszintű nyírás - alul erősen megnyúló hodográfokkal -, illetve a zivatarok által egyre nedvesebbé váló alsó légréteg - alacsonyabb felhőalapok - miatt a szupercellás gócokból kisebb eséllyel mezociklonális tuba, akár tornádó is kialakulhat. E tekintetben a legnagyobb kérdés az, hogy a várhatóan gyorsan végbe menő rendszerbe szerveződés, illetve a viszonylag gyors cellaáthelyeződés mekkora teret engedhet ennek. A cellák és a rendszer kifutófrontja mentén pedig kisebb talaj közeli forgószelek (gusnado-k) kialakulása sem zárható ki. Mivel a front mögött a magasban délnyugat felől kiszáradás kezdődik, a Dunántúl nyugati felén napközben általában már nem valószínű zivatar. A nyugati, délnyugati határvidékre sodródhat be esetleg egy-egy szupercella Szlovénia és Ausztria felől, de ezek a kedvezőtlenebb körülmények miatt várhatóan a határ közelében gyorsan szét is esnek majd. Éjjel a zivatartömb elhagyja hazánkat északkelet felé, de mögötte keleten, délkeleten még kialakulhatnak további zivatarok, várhatóan már heves kísérőjelenségek nélkül, de lokálisan jelentősebb csapadékkal.

Summary: 

We issued a Category 2 foracast as a widespread mesoscale convective system with severe thunderstorms likely develops along a cold front, which could produce large hail ang strong wind gust. In the strongest cells significant hail and wind (diameter around 5 cm, gusts around 120 km/h) can not be ruled out.

Mezós tornádó?: 
mezós tornádó kis eséllyel várható - T1
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó nem várható - T0
Villám árvíz?: 
Várható
MKR?: 
Várható
Bow echo?: 
Várható
Szupercella?: 
Várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat