Megint délnyugat

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
szombat, május 28, 2022 - 06:00

Összefoglaló:

Az esti órákban észak felől egy hidegfront éri el hazánkat, melyhez kapcsolódva délnyugaton ismét esély nyílik akár heves, illetve rendszerbe szerveződő zivatarok, szupercellák kialakulására. A legfőbb kísérőjelenség ezúttal is a nagyobb méretű (~2-4 cm) jég lehet, emellett az erősebb cellákat lokálisan, a zivatarrendszert akár kiterjedtebben is kiadós csapadék kísérheti, illetve néhol 80-90 km/h-t elérő széllökések is előfordulhatnak.

Részletek:

Észak felől egy markáns hidegfront közeledik, mely az éjszakai órákban át is halad felettünk. Ennek előterében alacsony- és középszinten (500 és 700 hPa-on) az ország nagy részén jelentős kiszáradás van/lesz jelen, emiatt északon és keleten nagyrészt szárazon, vagy csak egy-egy gyenge záporral vonulhat át a front. Délnyugatra, délre azonban délután egy meleg, nedves szállítószalag húzódik, melynek köszönhetően nedvesebbé válik, egyúttal pedig labilizálódik is a légkör (35-38 °C-os Thompson-index és -3, -4 °C körüli Lifted-index, valamint a Kőszeg-Siófok-Baja vonaltól délnyugatra ~700-1500 J/kg CAPE). A fronttal észak felől a magasban egy nyugat-keleti irányú futóáramlás (jet stream) is fölénk húzódik, melynek köszönhetően fokozatosan növekszik a szélnyírás, estére már a labilisabb részeken is eléri a szupercellákhoz kedvező 15-20 m/s-ot. A jet divergenciája pedig további háttéremelést bizotsíthat a konvekcióhoz a térségben. A front előterében Keleti-Alpok és a Kőszegi-hegység vidékétől délkeleti irányban húzódva már várhatóan létrejön egy gyengébb, helyi konvergencia-zóna, jelentősebb összeáramlás azonban csak a front érkezésével várható, mely ugyanakkor gyorsan dél felé tolódik. A már megfelelő nyírási, de még marginális nedvességi viszonyok mellett a prefrontális konvergencia a délután második felében már kitermelhet egy-egy LP szupercellát Vas és Veszprém megyében, az érdemi konvekció azonban várhatóan a kora esti óráktól indul csak meg - illetve részben sodródik be Szlovénia és Horvátország felől -, előbb Vas megye délnyugati csücskében és Zala megyében, majd később Somogyban is. A kezdeti időszakban nagy esély mutatkozik izoláltabb, klasszikus, esetleg HP szupercellák létrejöttére, melyeket a még fennálló jelentősebb labilitás miatt nagyobb méretű (~2-4 cm) jég és viharos (~60-90 km/h) kifutószél kísérhet, illetve a megnövekvő nedvesség (30-35 mm-es kihullható víz) okán ezek már jelentősebb csapadékot is produkálhatnak az érintett területeken. Az éjféli órákra fokozatosan lecsökken a labilitás, és ezzel együtt a heves események valószínűsége is. Késő este viszont a zivatarok várhatóan rendszerbe szerveződnek délnyugaton, melyből már nagyobb területen hullhat kiadós, 10-20 mm, lokálisan akár 30-40 mm csapadék. A zivataros csapadéktömb lassanként gyengülve kelet-délkeleti irányba mozog majd, így éjjel érinti Baranya megyét és Bács-Kiskun megye délnyugati részét is, az északabbi, egyre inkább sztratiform része pedig az északabbi területeken is okozhat még esőt, záporokat, egy-egy beágyazott zivatart. Hajnalban azonban várhatóan megszűnik a zivatartevékenység az országban.

Veszélyforrások:

Jégeső: az esti órákban a délnyugati, izoláltabb szupercellákban előfordulhat 2-4 cm-es jég

Szélvihar: elsősorban ezeket a gócokat kísérhetik akár 90 km/h-t elérő széllökések, de döntően inkább a 60-80 km/h közötti tartomány lehet a jellemző - ilyen mértékű széllökések a zivatarrendszer vezető élén is felléphetnek éjjel Somogy és Baranya határ menti területein

Villámárvíz: az intenzív, felhőszakadással kísért zivatarcellák által érintett területeken lokálisan előfordulhat átmeneti esővíz-felgyülemlés az arra érzékeny helyeken, de a klasszikus értelemben vett villámárvíz nem valószínű

Tornádó: a viszonylag alacsony helikalitás és a konvekció döntően emelt jellege miatt nem valószínű

Summary: 

We issued a Category 1 forecast as an arriving cold front could cause supercells and severe weather events in SW Hungary from the late afternoon hours. The main threat will be the large hail (~2-4 cm), but locally severe wind gust (~80-90 km/h) also possible. In the late evening a Mesoscale Convective System expected to form which could cause large amount of rain (locally even 30-40 mm).

Mezós tornádó?: 
mezós tornádó nem várható - T0
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó nem várható - T0
Villám árvíz?: 
Nem várható
MKR?: 
Várható
Bow echo?: 
Nem várható
Szupercella?: 
Várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Nem várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat