Hazai terep

Már a hét elején is kedvező modellfutások jelezték számomra, hogy a hét második felében, legfőképp pénteken és szombaton (2017. május 12-13.) is viharvadászatra alkalmas légköri feltételek fognak uralkodni az országban.

Hosszas gondolkodás után a pénteki napra hazautaztam Balassagyarmatra, miután kérdőjeles volt, hogy Budapestről is el tudok-e indulni vadászni. A modellek megfelelő feltételeket mutattak zivatarok kialakulására Északon is, így ismerős terepen vehettem üldözőbe a cellákat. Sajnos a döntésem nem volt maximálisan kifizetődő, hiszen a szupercellák az ország délebbi területein pattantak ki, amelyeket megfelelő navigáció és útitárs hiányában nem tudtam egymagam bevállalni. (Ez úton is gratulálok a csapat többi tagjának, elképesztő képeket sikerült készíteniük, tökéletes pozíciókból tudták dokumentálni a szupercellákat!).

Nem volt azonban hiábavaló, hiszen több multicellás rendszer is átrobogott a megyén, amelyekből jó néhányat sikerült megörökítenem. Azonban úgy gondolom, hogy inkább a képek beszéljenek helyettem:
 

Cserhátszentiván. A meglehetősen komoly tempóval robogó cellákat itt sikerült megelőznöm, a dombtetőről pedig gyönyörű kilátás tárult elém (mögém)

Folytatva a cellák üldözését a következő megállóm Alsótoldon volt, ahol egy gyönyörű peremfelhős struktúra tárult a szemem elé. A meglehetősen erős párásság miatt azonban a kép nem adja vissza a valódi látványt.
 
 

Újabb zivatar, amely éppen Herencsényt áztatja. Gyönyörű kontrasztott teremtett a látvány

A pindurit felemás érzelmekkel magam mögött hagyott pénteki nap után elérkezett a szombat, amely egy sekély ciklon tevékenysége miatt, illetve a nedves, labilis légrétegződés következtében továbbra is zivatarok kipattanására alkalmas feltételeket teremtett. A szélnyírási viszonyok azonban továbbra is inkább mono-, illetve gyenge szerveződésű multicellás zivatarok kialakulását tették lehetővé Nógrád megyében.
Már a délelőtt folyamán is fortyogtak a felhők, gyönyörű habzó sorok álltak fel a szélrózsa szinte összes irányában. 
Kimenve az Ipoly gátjára gyönyörű kilátásom nyílt. A terep kitűnő pozíciót szolgált szpotterkedéshez.
 
Osztály vigyázz! Fantasztikus látványt nyújtottak az egyre magasabbra törő légrészek, amelyek később gorombábbá váltak...
 

Immáron az Ipoly parton, nyugatra gombafelhő...


...keletre peremfelhő. Az ember nem is tudta merre nézzen, talán egy kaméleonnak könnyebb lett volna.. :)

Amint az Ipoly parti party bedöglött hazaérkezve ez a szipkázó gyönyörűség várt a kert végében.

Amikor már azt hittem, hogy véget ért a nap, éppenhogy csak kitekintettem a szobám ablakából és ez a fantasztikus struktúrával megáldott zivatar fogadott. Ritkán láttam ennyire fotogén felépítést monocellás zivatartól. Ez a látvány felért számomra egy szupercella látványával is:
 

Szlovákia felől érkező extrém fotogén cella

Bár a modellek szépen adták a paramétereket, az elhalasztott szupercellák miatt kicsit csalódott vagyok, de szerencsére a légkör megajándékozott a szombati nappal is, így összességében elégedetten zárhatom az elmúlt két napot és ez által irományomat is. Köszönöm, hogy végigolvastad! :)
 

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat