Zivipötty blogja

Tisza-tavi kiruccanás zivatarokkal

A 2017-es konvektív szezon a tavalyi szupercella-áradat után visszafogottabban indult. Április 4-én este vonult át felettünk az első zivatar, ezt azonban egy hónapos szünet követte, mivel ezután csak május 4-én dördült meg újra az ég Egyházasrádócon, noha ezt én személyesen nem hallhattam. A nőverem és két munkatársa ugyanis május 3. és 5. között egy túrázgatásokkal egybekötött kis kikapcsolódást szervezett a Tisza-tó környékére, és előtte napokban a modelleket nézegetve egyre inkább úgy éreztem, hogy nekem is érdemes csatlakoznom, noha én másfajta "jó időben" reménykedtem, mint ők. Végül nem haboztam, betársultam hozzájuk, és nem is bántam meg, hiszen az itthoni 4-ei (amúgy elkerülő) zivatarral szemben minden napra jutott némi konvektív esemény.

Közel 10 év szupercellás élményei az Alpokaljáról

Videó összeállításom a 2008 és 2016 között általam megfigyelt látványosabb szupercellákról tartalmaz képválogatást. A készítés apropója az, hogy 2016-os volt a tizedik év, melyet rendszeres megfigyelésekkel és mérésekkel töltöttem, emellett pedig mindig is kiemelt érdeklődés övezte nálam a zivatarok, ezen belül a szupercellák megfigyelését.

Vége lett a nyárnak, szupercellák(?) jártak

2016. szeptember 17-én érkezett meg az a hidegfront, mely véget vetett a szeptember első felére jellemző nyárias időnek, és egyben valószínűleg a konvektív szezonnak is, bár ezt még korai véglegesen kimondani. Mindenesetre, ha ez így lesz, méltó befejezése lesz ez a nap az idei Vas megyei szupercella-dömpingnek.

Újabb Vas megyei szupercellák, illetve lehetséges tuba

A július 12-ei és 13-ai szupercella-invázió után augusztusban sem volt megállás a nyugati szupercella-folyosón. Bár július 30-án és augusztus 5-én is előfordult egy-egy szupercella Vas megyében, az igazi attrakciót az augusztus 15-én érkező, és még másnap is a környéken hullámzó hidegfront okozta.

Hidegfront sok-sok zivatarral és szupercellával

A 2016. július 12-én, 13-án átvonuló lassú mozgású hidegfront olyan szupercella-bőséggel állt elő, melyet korábban szinte még sohasem láttam. Csupán 1-2 hasonló esetre emlékszem, amikor több szupercella is áthaladt a térségben (pl. 2008. augusztus 15., 2011. július 14.), de ezek többnyire éjszaka történtek, így mindenképp párját ritkító a mostani eset. Mivel elég hosszú blogbejegyzés lesz ez, nem is szaporítom tovább a szót, belevágok a közepébe.

Egy kis közös viharles Budapesten

2016. június 10-én az áprilisi Viharvadász Találkozón is részt vevő lelkes 3 fős kis csapatunk, a tavaly egy félévig részképzéssel nálunk vendégeskedő, és most már meteorológus Lemler Tünde, az egyik szaktársam, Balogh József, illetve jómagam ismét összejöttünk. A délutáni séta közé pedig az időjárás szerencsés alakulásának köszönhetően némi viharlest is sikerült beiktatni.

Egy pörgős nap, avagy az Alpokból lecsordogáló szupercellák

2016. május 27. egy meglehetősen izgalmas napnak ígérkezett. A GFS alapján a tágabb térségemben (Nyugat-Magyarország, Ausztria) jelentős szélnyírás és labilitás állt rendelkezésre, ugyanakkor a nedvességi viszonyok inkább csak az osztrákoknál voltak megfelelőek. Mindezek alapján arra számítottam, hogy délután az Alpokban szupercellák alakulnak ki, melyek közül egy-kettő talán "lemászhat" a határvidékre, és ez végül realizálódott is.

Pici tuba, szupercellás jellegű mini-záporokkal

Ez most csak egy pici bejegyzés, pici cellákkal, pici tubával. :) Történt ugyanis, hogy 2016. április 18-án a kora esti órákban átmenetileg kissé labilisabb mező érkezett Budapest fölé a hullámzó hidegfronthoz kapcsolódóan, melynek következtében 6 óra után hirtelen kis záporcellák alakultak ki a környéken. Több se kellett, gyorsan felkaptam az új viharvadász-esőkabátomat, és szaladtam is le a Bikás parkba.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat