Szélviharos zivatarrendszer Ferihegyen 2023. augusztus 5-ére virradóan

Augusztus 5-ére virradóan egy délnyugatra kialakult mediterrán ciklon alakította az időjárást. A hozzá kapcsolódó teknő előoldalán délnyugat felől egyre labilisabb és nedvesebb levegő áramlott fölénk, miközben a szélnyírás elérte a 20-25 m/s-ot. Ekkor éjszakás szolgálatban voltam Ferihegyen, és előzetesen már több modell is számolt zivatarok és szupercellák lehetőségével, így bizakodva vártam az estét, de az, ami végül történt, eléggé túllőtt a célon...

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük szépen sorban az eseményeket. Még napsütéses, fülledt időben értem be a repülőtérre, de rövidesen középszintű felhőzet húzódott fölénk, ami ekkor még nem tűnt labilisnak. Messze délkelet, keleti felé azonban látszódtak a tiszántúli zivatarok (szupercellák) feláramlási tornyai, melyeket előbb narancsosra festett a naplemente, majd a sötétedéssel távoli villogás is látszott belőlük.

A következő órákban már kezdett labilisabbá válni az égkép, és 9 óra után Kecskemét mellett rövid idő alatt kipattant egy zivatargóc, mely hamarosan egy kisebb, DNy-ÉK irányú zónává terebélyesedett ki, mely felénk közeledett. Ezt eleinte mérsékelt, körülbelül percenkénti villámaktivitás jellemezte, és egy szép kicsapó-lecsapót sikerült is elkapnom. A repteret elérve azonban teljesen legyengült a tömb, így végül csak egy rövid záporra futotta belőle negyed 12 körül.

Időközben a Dél-Dunántúlon kialakult egy intenzív szupercella, mely az áramlásból jobbra eltérülve éppen Budapest térsége felé mozgott. Ezért éjfél után egyre gyakrabban lehetett villogást látni délnyugat felé, maga a cella pedig Sárbogárd környékén bow echo-s alakot vett fel, és már produkált egy 87 km/h-s lökést. A megfigyelésébe viszont fél 1 után "belerondított" egy éppen Ferihegy felett kipattanó zivatar, mely gyorsan átvonult felettünk, de néhány közeli lecsapót is produkált, majd távolodva észak- északkelet felé sorra eregette a szebbnél szebb villámokat, így egy ideig inkább ebben gyönyörködtem.

A zivatar elvonultával azonban figyelmem visszafordult délnyugat felé, már csak azért is, mert egyre jobban kezdett kibontakozni a közeledő, immár határozottan íves szerkezetű (bow echo-s) zivatar lépcsőzetes peremfelhője. Erről ekkor már nehéz volt eldönteni, hogy még egy nagy kiterjedésű (HP) szupercella volt-e, vagy már inkább egy kisebb rendszer, mindenesetre az északi végén látszottak mezociklonra utaló formák is. A felhőzet megfigyelhetőségével pedig nem volt gond, ugyanis szinte folyamatos, stroboszkópszerű villámlás volt már ekkor, nem kevés lecsapóval. A látványról inkább beszéljenek a képek.

Háromnegyed 2 körül a vihar pillanatok alatt lecsapott Ferihegyre, a peremfelhő mögött rögtön megerősödött a szél (igaz, eleinte még "csak" 60-70 km/h körüli lökésekkel), és pár perc alatt függönyszerűen szakadni kezdett az eső, jócskán 1 km alá rontva a látástávolságot. Nem sokkal 2 óra előtt azonban feltehetőleg egy nedves légzuhatag érinthetett minket, ugyanis a széllökések hirtelen elérték a 100, majd a 120-130 km/h-t, és kisebb méretű jég is keveredett az esőbe. A viharos élményt fokozták a közelben csattanó lecsapók, a szél pedig minden létező és nem létező nyíláson préselte be az esőt a toronyba, ami végül több helyen bázott. A nem várt szélrohamokat sajnos a repülőtér sem úszta meg károk nélkül, de erről majd kicsit később. Emiatt le is kellett zárni a repteret, és végül csak reggel 6 órakor tudott megnyitni újra. 3 óráig még két másik intenzívebb cella is érintett minket, szerencsére ezek már komolyabb szél nélkül, de a másodikból átmenetileg ismét esett jég is. 3 óra után eltávolodott tőlünk a heves rendszer, továbbra is gyakori villámlásokkal kísérve.

Mögötte nyugatias és keleties irányokban hajnalig újabb zivatargócok kipattantak. Ezek Ferihegyet már nem érintették, de napkeltéig még gyönyörködhettünk a távoli lecsapókban, illetve időnként látványosan tekeredő csapadéksávok is feltűntek.

Visszatérve a már említett károkhoz, arról már korábban értesültünk, hogy több utaslépcsőt is felborított a szél, és ezek közül néhány repülőgépeket is megrongált. Illetve azt is láttuk, hogy a torony teraszán az ott lévő fém (és egyébként lyukacsos) padot játszi könnyedséggel emelte arrébb a szél a terasz korlátjáig. Hazafelé pedig további kisebb károkat is tapasztaltunk, például a régi, már használaton kívüli hőmérőház is az enyészeté lett, kisebb-nagyobb faágak törtek le, és az 1-es terminál előtti terelőelemeket is jelentősen átrendezte a szél. Zárszóként megemlítendő, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat automatája által mért 130 km/h-s (70 csomós) szélmaximum nagy valószínűséggel új ferihegyi abszolút rekord lett, a reptéri Vaisala rendszer pedig (mely egyébként 64 csomós, vagyis 119 km/h-s maximális széllökést regisztrált) éjszaka 64,9 mm csapadékot mért néhány óra alatt.

A városban járva délelőtt több helyen láttam még károkat, így például a Ferihegyhez közeli Nagybánya utca egy rövid szakasza vízben állt (habár ez minden nagyobb felhőszakadás után jellemző), a kispesti hőerőmű közelében egy ház előtti nyársafor több tagját teljesen kidöntötte a szél (szerencsére nem a házra, hanem az utcára), illetve Kelenföldön is megrongálta a nyugatabbi vágányok (14-15.) feletti perontetőt.

Zárásként egy összesítés a környékbeli szélmaximumokról (alaptérkép: Google Earth, adatok: Országos Meteorológiai Szolgálat):

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat