
Erősen tubának látszó valami
zsuzzzs, 2012, május 16 - 21:27Koraeste ránéztem a radarra, mint minden nap, és gyönyörűen kivehető volt a meglehetősen erős konvergenciavonal, ami mentén ki is pattant tőlem északkeletre egy cella. Addig addig nézegettem szabad szemmel, míg eldöntöttem, hogy Skyshooter kollégát értesítvén meglátogatjuk a szigony utcai tetőt.

Brutális jégeső Békés megyében, jelentkezek Gerendásról
tomka1994, 2012, május 7 - 19:39A délutáni órákban már Orosháza felől egy cella közeledett, de inkább északi irányt vett. Később mondom ránézek és egyre csak inkább közeledett és erősödött. Ekkor még Szeged-Hódmezővásárhely közelében járt.
Az imént még kimentünk fényképezni a határba, de szemerkélni kezdett bejöttünk, majd hallom a pattogást, ami nem volt más mint jég, majd brutálisan neki kezdett esni.
Az este folyamán, de legkésőbb holnap írok egy kis anyagot belőle.
by:Tomka

Villámok Pestről
zsuzzzs, 2012, május 4 - 18:05Alig vártam, hogy jöjjön valami Pestre, de a végén csak elkerült minket minden heves esemény, egy-két távolabbi villámot sikerült csak megörökíteni Kelet felé, a képen az egyik szerepel. A csapadék sem volt intenzív mire ideért, pár perc alatt el is állt. :(

Tegnapi villámshow
Neofita, 2012, május 4 - 17:13A tegnap esti villámshow egyik szépsége.
Beszámoló hamarosan!

Székesfehérvári peremfelhős videó!
Neofita, 2012, április 25 - 00:13Lipazzz-tól kaptuk a lenti videót! Köszönet érte!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
A jó szezonok kezdődnek így
21es, 2012, április 24 - 23:56Nna... Már megint nem volt időm tájékozódni az esélyekről - ebből szoktam sejteni, hogy igen, fogni kell a masinát és irány a tetthely, amint valami gyanús megjelenik a horizonton.

Peremfelhő
MICImACK0, 2012, április 24 - 21:13Peremfelhővel érkezett a hidegfront.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Peremfelhős megmozdulás
zsuzzzs, 2012, április 24 - 21:01Miután napok óta rebesgették, hogy lesz valami a mai este, lehetőségeimhez mérten figyeltem a helyzet alakulását, és este 7 óra előtt pár perccel sikerült feljutnom a tetőre, még épp időben, hogy az érkező peremfelhős gyönyörűséget megörökítsem, ami a radaron jól kivehető É-D irányú, ÉK felé haladó hidegfronti vonalon mutatkozott.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
A második felvonás
harki, 2012, április 21 - 20:4219:30 perckor újabb jégeső kezdődött Szeged-Szőregen. Ez sokkal komolyabb volt. A tiszta borsónyi jég közé 2 centis darabok is kerültek. Az események után 1 órával is marékkal lehet szedni a jeget a földről. Összesen ma 4 zivatar volt, abból 2x15 perc jégeső.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Több egycellás zivatar Békés megyében
tomka1994, 2012, április 21 - 19:39Több egycellás zivatar is volt a környéken. Az első képen látható zivatar északnyugat felől érkezett. Közepes villámtevékenység volt jellemző rá. Csapadékintenzitását vizsgálva igen erős volt, körülbelül 5-10mm csapadékot hagyott maga mögött. A csapadékban előfordultak minimális méretű jégdarabok, mérsékelt erejű széllökések voltak.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Szeged-Szőreg jégeső
harki, 2012, április 21 - 14:46Szeged-Szőreget 14 órakor érte el egy, a város előtt kialakuló zivatarcella. A 25 percig tartó felhőszakadást, 15 percig borsónyi jégeső is kísérte. Összesen 21 mm csapadék hullott.
Villámcsapás szélerőműbe
Csibu83, 2012, április 7 - 16:14Sziasztok! 2012.04.05., 20:50-kor egy tőlünk úgy másfél kilométerre lévő szélerőműbe csapott a villám. Szép ívet húzott, hangja is eszméletlen volt. A szerkezetnek nem lett gondja, mert a lapátjait kapja el egy-egy villám. A felvételt egy videómegosztóra fel is töltöttem, elküldöm a linkjét: http://www.youtube.com/watch?v=bcydBvt1hj8&feature=g-upl&context=G29d11d...

Hidegfront érkezése 2012.03.11 -én
Neofita, 2012, március 11 - 18:41Hidegfront érkezése 2012.03.11 -én Tószegen, 17 óra magasságában!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Soha rosszabb szezonkezdést!
virtualwords, 2012, február 27 - 15:44A hétvége előtt már izgatottan kémleltem az égboltot, egyre inkább szebb, érdekesebb felhőzeteket figyelhettem meg. Gondoltam is rá, újra elkezdődik lassan a vadászszezon, sőt a hétvégén ígért hidegfrontot ki kellene figyelni. Vasárnap délután 16 órakor el is indultam fotózni, majd naplemente után nagy szerencsémre a mellékelt csodás látványt kaptam jutalmul.

Februári konvekció!
Neofita, 2012, február 26 - 20:202012.02.26-án délután, nem messze Tószegtől keleti irányban ilyen szép felhők okoztak boldogságot a szemeimnek.
Több kép itt: http://indafoto.hu/Neofita/tag/20120226/slideshow/1
Gyönyörű zivatar Kaposújlakon
fetcroll, 2011, október 8 - 20:02Október 8.-án, este 17:30 tájban észak felől gomolyok kezdtek el növekedni. Nem sokkal később dörgést hallottam. Ekkor így nézett ki É-ÉNY felé az égbolt:
http://keptar5.szunyi.com/images/2y78-1862q9yq3xwwxq.jpg
Radarkép:
http://keptar5.szunyi.com/images/36y1qwx38-8wx1677-x.gif
Egyre közelebb ért a zivatar-zápor sáv. 17:49-kor kezdett durvulni az ég:
http://keptar5.szunyi.com/images/9749w2x64431953-x5-.jpg
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Októberi látványos squall line délnyugaton...
Miki17, 2011, október 8 - 19:18Ma (október 08) délután délnyugaton kialakult egy squall line. Heves esemény szerencsére nem kísérte, ám a látvány magáért beszél. :) Az összes kép itt érhető el: http://gallery.site.hu/u/Blitzman/zivatarok/2011_10_08_squall_line/
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Érdekes felhőalakzat Nagykanizsáról!
Floo, 2011, október 7 - 17:35Reggel közvetlenül a front előtt jelent meg ez a felhő Nagykanizsa felett, mintha forgás jelei mutatkoznának rajta. Mivel csak egy képet tudtam betallózni, itt van még három: http://gallery.site.hu/d/19411693-1/SAM_3553_kicsi.jpg http://gallery.site.hu/d/19411689-2/SAM_3555_kicsi.jpg http://gallery.site.hu/d/19411692-2/SAM_3554_kicsi.jpg
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Nagy szél és por, amely beterített
meteorman, 2011, szeptember 19 - 18:31Nagy kifutószéllel (sztem kb. 80 km/h) jött 18:08-kor Gárdonyba az intenzív csapadéksáv. Egyértelműen a lekeverés okozta kifutószelek domináltak az erős összeáramlás környezetében. Akkora porvihart csinált a kifutószél, hogy közel a felhőalapjáig érhetett fel. Mikor odaért gyakorlatilag 0-1 méterre csökkent a látás, repülő faágakkal. Izgalmas volt. :)
Szupercellával kezdődött az ősz délnyugaton!
Miki17, 2011, szeptember 2 - 11:48Tegnap (szept. 1) késő délután valószínűleg egy marginális szupercella alakult ki nyugati szomszédainknál, mely Zala megy felé vette az irányt és valahol Somogy megy ény-i részén kezdett el szétesni. Somogyszobról még jól meg lehetett figyelni, szupercellás jellegek látszottak. Heves esemény itt nem volt, bár a cella tőlem északra húzott el.

3 napos konvektív rendszerek a távoli Szlovákia felett, Edelényből fényképezve
lukacsikcsaba, 2011, augusztus 26 - 10:392011.08.23-25-ig minden nap megfigyelhető volt egy konvektív rendszer kialakulása, amit sikerült fényképeken megörökíteni. Bár csak az üllők voltak láthatók innen Edelényből, ebben a hőségben és forró égképen ez már egy tökéletes látvány volt. Minden napra jutott egy üllő a szlovák határon túlra. Ezeket sikerült elkapnom mind a három nap. Mintha minden nap ugyanaz tért volna vissza.

Tegnap esti Gustnado!
MkRMaN, 2011, augusztus 9 - 16:14Azt hittük elsőnek, hogy bent a városban lesz egy tornádó, és utána porördögöt tippeltünk :) De aztán Anarki helyreigazított , hogy ha a zivatar kifutószele okozta, akkor ez egy gyenge gustnado!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
A győri rém
sanyi1973, 2011, augusztus 8 - 22:04Tegnapelőtt a "kiscsaláddal" Szombathelyről Budapestre tartottunk, amikor is az M1 autópályára érkezve- Győrnél- a képe(ke)n látható peremfelhő haladt át felettünk. Később hallottuk a hírekben, hogy ez a szépség alaposan helybenhagyta a várost. Csináltunk videót is, de a kompakt gép nem hd-kamera ugye...
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges















Friss hozzászólások
2 óra 5 perc
5 óra 30 perc
21 óra 22 perc
21 óra 34 perc
22 óra 19 perc
1 nap 6 óra
1 nap 8 óra
1 nap 9 óra
1 nap 10 óra
1 nap 17 óra